Babavárás #40 - Apa mesél - Elizabet születése



Bár egyszer már volt vendégszereplés a férjem részéről a blogon, azt hiszem, megbocsájtható neki, hogy jelen állapotunkban erre nem emlékezett. Teljesen meglepi volt számomra is az írása, és bevallom, legalább 50x olvastam el és bőgtem végig az egészet. Remélem, nektek is tetszeni fog. :)





"Még valamikor gyermekkoromban, ha kérdezték, mi akarok lenni, leginkább azt feleltem, hogy sportriporter vagy -újságíró. Aztán ebből valahogy nem lett semmi, viszont helyi lapokban, hobbi szinten pár évig írtam és az írás mindig is örömöt jelentett. Betti is többször kért már, hogy írjak vendégposztot a blogján, de valahogy ez mindeddig elmaradt. Pedig lehetett volna  miről írni, annyi mindent éltünk meg már közösen is, meg volt néhány, inkább férfias esemény (koncert, meccs) ahol ő nem volt ott, ezekről is beszámolhattam volna. Most egy másik történet következik, férfi- illetve most már apaszemmel. Az első írásom e blogon és remélhetőleg nem az utolsó.


Kedd óta egyre idegesebb vagyok. Az idei évben volt már elég idegeskedés, túl sok is sajnos, sok mindenen átestünk, viszont egy dolog még folyamatban van. Feleségem kedden befeküdt a kórházba. Első gyermekünk születését még előző hét szombatra vártuk, de a „nagy nap” csak nem jött el. Kedden, az előzetes információkból úgy gondoltuk, hogy el is indítják a szülést. Na ez nem történt meg, csak sok vizsgálat. Szerdán indító kezelést kapott, amelynek hatására fájásai lettek, amik azonban csütörtök reggelre nagyjából el is múltak. Csütörtök reggel jött neki az újabb dózis kezelés, aminek hatására csak rosszabbul lett. Erősebb fájások, de baba még mindig sehol. Nem nézett ki túl jól estére, amikor vizsgálatra átment egy másik helyiségbe, a várótermen át. Én aztán hazaindultam, vacsora és megpróbáltam aludni.


Telefon beállítva 6:55-re, hogy azért időben elkészüljek és reggel be tudjak menni hozzá. Némi forgolódás után el is aludtam. Telefon jelez. Sms 6:31-kor: „Gyereee”. Gyorsan kikaptam magam az ágyból, vécé, ruha, indulás. Bakker, ezzel is elszöszmötöltem tíz percet. Kocsiba be, próbálj meg nem őrülten és őrült tempóban vezetni. Bár talán így egy fokkal jobb, mintha vele együtt kellett volna bekocsikázni a kórházba pl. magzatvíz elfolyás után. Előtte még gyors sms anyósomnak, hogy „helyzet van!”.


Úgy húsz perc és bent vagyok. Egy ásványvizet veszek a büfében, hogy legyen bennem valami. Fel a hatodikra, a héten már vagy tizenkettedszer. Ennyiszer 132 lépcsőfok, mostanra meg sem kottyan. Becsengetek, hogy még a „helyén” van-e, vagy már a szülőszobán. Irány a szülőszoba. Kapok zöld köpenyt és kék nejlont a cipőmre. Mondom a szülésznőnek, ezt a cipőre húzható nejlont már ismerem régről, a cégnél régen a gyárépület miatt kellett hordanunk évekig.


Be a szülőszobára. Betti ott fekszik, szenved. Nagyon szenved. Fogom a kezét, másik kezemmel a baba szívhangját jelző készüléket a hasán. Erős fájásai vannak, vérzik és a magzatvíz egy része is elfolyt már. Ami viszont mekoniumos. Természetes szülést terveztünk, nem úgy alakul. Az orvosok megnézik a helyzetet és döntenek: műtét, azaz császármetszés kell. Én maradok a szülőszobán, ha már bementem, Bettit viszik a műtőbe, illetve segítik, ő sétál át. Oda én nem mehetek. Várok, hosszú percekig. Közben újabb sms anyósomnak, hogy hogy állunk. Én állok, de nem egy helyben, járkálok folyamatosan. Egy nővér kérdezi, hogy egy keresztneve lesz-e a gyermeknek. Mondom igen, z-vel és a végén t-vel. Biztos, ami biztos. Aztán mondom, már ha lány lesz, mert hát a doki előzőleg lányt mondott, de ki tudja... Biztos, ami biztos? Megkérdem, mennyi idő, azt mondják pár perc. Várunk tovább.


Felsír. (Na ebbe, ahogy írom, most is belekönnyezek.) 8:14. De vajon ő az? A mi kicsi lányunk? Hangja alapján lány baba, de úgy tudom, egy másik szülés is van akkor reggel, az egy tervezett császár, vajon nem ő-e az újszülött. Aztán még párszor felsír. Kinyitnak egy közeli ajtót, így hangosabb. Tuti, hogy ő az! Újabb sms anyósomnak, majd fel is hívom, hogy megszületett. Aztán anyámat is felhívom, megvan a kisbabánk!


Jönnek, hozzák fürdetni és aztán megmérni a babát. Most látom először, most mehetek hozzá oda egész közel, most simogathatom meg, immáron nem a hason keresztül. Tényleg lány (!), de hogy megvan-e minden ujja, azt elfelejtem megszámolni. (Elvileg semmi baja, jelentem, megvannak az ujjai!) Hosszú szőkésbarna haja van Lizának (a haját már 2 nappal előtte, a méhszáj megnyílása után látták a dokik), az arca pedig egy az egyben Betti. 53 centi és 3120 gramm. Kicsit morci arcokat vág és inkább sírogat, de amikor megsimogatom a sapkáját meg az orcáját, akkor megnyugszik. Kezdi felfedezni a világot. Közben elkészülnek róla az első fotók is. Aztán beviszik Bettihez fél percre, majd elviszik rövid megfigyelésre, csak hogy minden rendben van-e.


Betti még sehol, illetve bent a műtőben, ahová én nem mehettem be. Végül neki lett igaza, hogy nem voltam ott mellette, de nem lekéstem az eseményt, hanem a szabályok közbeszóltak. Anyósom visszaír: „Jól van Betti is?” Nem tudok egyelőre válaszolni. Izgulok. Legyen jól. Aztán jön a főorvos úr. Gratulál. Megköszönöm. Aztán még egyszer gratulál, most Bettinek. Kitolták a folyosóra, odamehetek hozzá. Jobban néz ki, de nagyon remeg. A szája cserepes, ki van száradva. Megcsókolom, próbálom nyugtatni. A műtős fickó megkérdi, első gyermek-e és szeretnénk-e még gyermekeket. Mondom, igen, aztán ránézek Bettire, na ő e pillanatban nem úgy fest, mintha újabb gyermekben gondolkodna. (Remélem, hamar felépül majd és idővel jöhet majd az újabb baba!)


Infúziócsere, aztán áttolják a gyermekszobába. Én még mindig markolászom az ásványvizemet és átmegyek én is, ameddig mehetek. A folyosó elején ablak van, ahová az újszülötteket tolják, azon keresztül lehet őket megnézni. Bent csak az anyák lehetnek, a gyermekekkel. Hozzák is Lizát, még nincs névcímkéje, így (is) egyértelmű, hogy ő az. Most főként alszik, azért sír is néha. Beszélek hozzá, becézgetem, csodálom. Hálát adok a Jóistennek érte, értük. Vagy fél órát bámulom, nem bírok betelni vele. Még nem foghatom a karjaimban, de már így is csodálatos, leírhatatlan érzés. Betti fekszik, kb. 8 órán át meg sem mozdulhat, ameddig ki nem megy az érzéstelenítő, így hozzá még nem viszik oda. Még a műtőben megmutatták neki, de most hosszú órákig nem láthatja még. Ekkor még pár fotót készítek.


Lemegyek a büfébe reggelizni, sonkás szendvics, kávé. Bettinek két szénsavmentes ásványvíz, ezt ihatja, a többi vizet majd később boltban veszem meg neki. Aztán vissza fel, még hosszú perceket csodálom Lizát, majd átengedem a terepet más anyukák és babák rokonainak. Épp jött egy nagyobb család, fiatalabbak és idősebbek is, az ő csemetéjükhöz.


Elmegyek haza, e-mailben átküldöm Bettinek és anyósomnak a képeket, legalábbis a jobban sikerülteket. A telefonomról, bármennyire is okos, mindez nem volt megvalósítható, csak gépről. Aztán vissza, boltba vízért meg mosdószivacsért és vissza a kórházba. Bevitetem a cuccokat Bettihez és újabb hosszú perceket bámulom kicsi lányunkat. Aztán el édesanyámhoz, ő már idősebb, nincs mobilja, megmutatom neki a képeket. Ő közben már el is újságolta a hírt néhány rokonnak. Nem bírta megállni, de meg is értem őt, az első unokája. Vissza haza, közben Betti megtudta, hogy mit ehet már ma, üres húslevest és krumplipürét, ezeket elkészítem neki, majd vissza a kórházba. Hatodik emelet, sokadszor, immár boldogan. Bevitetem a vacsorát, fel is hívom Bettit, de ma még nem jöhet ki, felült már, de szédül. Jobb is, ha marad fekve. Megcsodálom még egyszer ma a csöppségünket, aztán irány haza és nekiülök eme írásnak, az első vendégposztnak...


Ui.: Mikor már hazaértem, akkor írt sms-t Betti, hogy még délután, korábban bevitték hozzá Lizát, aki ügyesen szopizott és brutál erős. Az én feleségem pedig egy brutál erős anya. Az egész terhességet nagyszerűen viselte, az utolsó 2-3 hét megpróbáltatásaitól eltekintve igazán élvezte is. Most újabb kihívások jönnek, az izgalmak biztosan nem maradnak el, de remélhetőleg igazán élvezni is tudjuk majd a helyzetet, immáron hármasban."

Örökkékékazég

2 megjegyzés:

  1. Ezt én a Felsírt szótól kezdve végigbőgtem, annyira érzelmes és megható volt így olvasni ezeket a sorokat :O <3 szíbvől gratulálok Nektek és sok boldogságot és örömet a csöppséghez :)

    VálaszTörlés

Örülök, ha leírod a véleményed, kérlek tedd is meg! Amire figyelj: ne tartalmazzon trágár szavakat, ne legyen sértő sem rám, sem más kommentelőkre, vagy bárkire nézve. Ha nem értesz egyet, azt is írd le, de kulturáltan! :) Ha nem jelenik meg az írásod azonnal: ne ijedj meg, moderálás után ott lesz, ha betartottad a fent kérteket! :)